
Federico Chiesa mindössze kétszer volt kezdő két szezon alatt Arne Slot irányítása alatt, és ha a holland szakember maradt volna, az olasz támadó minden bizonnyal távozott volna az Anfieldről idén nyáron. Andoni Iraola érkezésével azonban új fejezet kezdődhet számára.
Federico Chiesa kijelentette, hogy készen áll figyelmen kívül hagyni a nyári átigazolási érdeklődéseket, és mindent megtesz azért, hogy bizonyítson Andoni Iraola irányítása alatt a Liverpoolban.
Az olasz válogatott szélső mindössze két Premier League-mérkőzésen kezdett két idény alatt Slotnál: először 2025 májusában a Brighton ellen – miután a Vörösök már bebiztosították a bajnoki címet –, majd a következő szezonban, december 27-én a Wolves ellen.
Iraola érkezése ugyanakkor megnyithatja az utat a több játékperc előtt - írja a Liverpool Echo. Az olasz játékos felhívta magára a figyelmet a szombati, Sunderland elleni 4–2-es győzelem alkalmával a nashville-i GEODIS Parkban. A Juventus korábbi csatára szerezte a Liverpool harmadik gólját, majd a negyedikből is kivette a részét egy okos átadással Szoboszlai Dominiknak, aki ezt követően előkészített Lewis Koumasnak.
A mérkőzés után Chiesa az újságíróknak elárulta: esze ágában sincs elhagyni a Liverpoolt.
„Jelen pillanatban nagyon boldog vagyok itt, a Liverpoolnál” – mondta Chiesa. „Szeretem a klubot, szeretem a szurkolókat, mindent szeretek. A tőlem telhető legjobbat nyújtom, hogy esélyt kapjak a bizonyításra, aztán meglátjuk. Jelenleg az egyetlen dolog, amire gondolok, az a Liverpool. Nehéz megmondani, hogy ez egy teljesen új kezdet-e. Az év elején mindig minden újnak hat.”
„Lehet, hogy már túl sok új kezdetem is volt. De nem érdekel, próbálom a legtöbbet kihozni magamból az új vezetőedzőért. Tavaly Arne Slot alatt is próbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani.”
„Tavaly úgy éreztem, készen állok egy nagyobb szerepre, de az edzőn múlott, hogy játszatni akar-e vagy sem. Természetesen többet szerettem volna játszani, de ez van. A mester így döntött, megvoltak a maga taktikai elképzelései, meghozta a döntéseit, nincs mit mondanom erre.”
„Ez a futball. Mondjuk úgy, hogy az idei év egy új fejezet. Új vezetőedzőnk van, és nekem erre kell koncentrálnom. Ma csatárként számított rám, azt akarja, hogy ott játsszak. Az egyetlen beszélgetésünk [Iraolával] eddig a letámadásról és a taktikáról szólt.”
HÍREK
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése