Átigazolási körkép: párizsi csodagyerekeket és Premier League-sztárokat figyel a Liverpool


 

Bár a Liverpool eddig mindössze Victor Munoz leigazolását jelentette be a 2026–2027-es szezon előtt – akire az utolsó pillanatban csaptak le a Newcastle elől –, a háttérben gőzerővel zajlik a munka. 

Miután első számú kiszemeltjük, a Mohamed Szalah utódjának szánt Yan Diomande inkább a PSG-t választotta (majd a párizsiak és a Leipzig nehézkes egyezkedése miatt végül a Real Madridhoz került közelebb), a Vörösöknek új célpontok után kellett nézniük.

A legfrissebb nemzetközi sajtóhírek alapján Andoni Iraola csapata több neves szélső és fiatal tehetség ügyében is megtette az első lépéseket.

Párizsi csodacsatárokkal erősítene a Liverpool

Bradley Barcola: A Liverpool már felvette a kapcsolatot a PSG-vel a francia válogatott támadó ügyében. Barcola a napokban megerősítette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Parc des Princes-ben, így a távozása valószínűvé vált. A párizsiak ugyanakkor nem adják olcsón a játékost: akárcsak egy évvel ezelőtt, most is akár 145 millió fontot is kérhetnek érte.

Ibrahim Mbaye: Az RMC Sport értesülései szerint a Liverpool egy másik PSG-tehetség iránt is érdeklődik. A mindössze 18 éves szenegáli „fenomén” a 2026-os világbajnokságon szerzett góljával hívta fel magára a világ figyelmét, miután már 42 felnőtt meccsen pályára lépett a párizsiaknál. A megszerzéséért óriási a harc: a Manchester City, a Tottenham, a Leverkusen és a Dortmund is figyeli, a PSG pedig legalább 50 millió euró ellenében hajlandó lenne megválni tőle.

Bombameglepetés a láthatáron: Vinícius Júnior 2027-ben ingyen?

Angol lapértesülések szerint a Liverpool merész tervet sző: 2027 nyarán ingyen csapna le a Real Madrid brazil világsztárjára, Vinícius Júniorra, akinek a szerződéshosszabbítási tárgyalásai megrekedtek a spanyol fővárosban. A 26 éves támadó jövője még bizonytalanabbá vált azáltal, hogy a Real Madrid közel került Diomande megszerzéséhez, aki szintén a bal oldalon érzi magát a legjobban.

A Liverpool állítólag már túl van az első pozitív egyeztetéseken, de nem lesz könnyű dolga: David Ornstein beszámolója szerint az Arsenal is komolyan mérlegeli a brazil megszerzését, miután lemaradt Diomandéról és Morgan Rogersről.

Pedro Neto is képbe került, de a Manchester City a favorit

A CaughtOffside információi szerint a Liverpool a Chelsea portugál szélsőjét, Pedro Netót is figyelemmel kíséri. A Londonban futballozó játékosért a Manchester City is harcba szállt, ahol Enzo Maresca kifejezetten szorgalmazza az átigazolást, hogy felfrissítse a támadósort Savinho várható távozása és Omar Marmoush bizonytalan helyzete miatt.

A Chelsea nem feltétlenül akarja eladni a 26 éves játékost – aki az elmúlt idényben 52 meccsen 10 gólt és 10 gólpasszt jegyzett –, ám Morgan Rogers klubrekordot jelentő, 117 millió fontos leigazolása miatt rákényszerülhet a játékoseladásokra. Ha érkezik egy 80 millió euró körüli ajánlat, a londoniak nyitottak a tárgyalásra. Bár a Liverpool elsődleges célpontja továbbra is Barcola, Neto Premier League-tapasztalata és sokoldalúsága miatt ideális alternatíva lehet Iraola rendszerébe.

0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

My Instagram